Metallica 2026 Budapest

Do You want heavy?

Metallica gives You heavy!

No kérem, ismét Magyarországon járt a világ egyik legnagyobb hatású metalzenekara, a Metallica, ráadásul a M72 World Tour egyik európai állomásaként két teltházas koncertet is lenyomtak a Puskás Arénában. Egyet csütörtökön és egyet szombaton. Természetesen mind a kettőn ott voltam. Két este, két teljesen különböző élmény – és bevallom, már hetekkel előtte úgy számoltam vissza a napokat, mint egy gyerek karácsony előtt.

A budapesti hétvége az M72 turné egyik legnépszerűbb elemét, a „No Repeat Weekend” koncepciót követte. Ennek lényege, hogy a két koncerten egyetlen szám sem ismétlődik. Ez nemcsak a setlistekre vonatkozik, hanem az előzenekarokra is. Az első estén az Avatar és a Pantera melegítette be a közönséget, míg a másodikon a Knocked Loose és a Gojira lépett színpadra. Ez a felállás önmagában is dícséretes: a zenekar nem a kényelmes, bejáratott rutint hozza el kétszer, hanem tényleg ad valamit azoknak, akik mindkét estére megveszik a jegyet.

Annak ellenére, hogy a 72 Seasons turnéról van szó, mindkét napon csak két-két számot játszottak erről az albumról. Ennyi bőven elég is volt. Ahogy engem sem, úgy láthatóan másokat sem hoztak lázba ezek a nóták. Biztos, hogy jók, csak még szokni kell – ahogy annak idején szinte minden Metallica-lemezt meg kellett szokni, mire a helyükre kerültek a fejben. Az igazi tombolás, őrület a „régi” számok alatt volt. Az első nap is odabaszott, de a második setlist nekem valahogy jobban bejött. Főleg a második fele, ahol szinte egymás után jöttek azok a klasszikusok, amikért az ember évtizedek óta szereti ezt a bandát.

A turné egyik leglátványosabb eleme a kör alakú, 360 fokos színpadkialakítás. A zenekar a stadion közepén helyezkedik el, így a nézők minden irányból közel érezhetik magukat a koncerthez – nincs többé „rossz oldal”, ahonnan csak a zenekar hátát látni. A legendás Snake Pit zóna ezúttal is a színpad közepén kapott helyet, ami különleges élményt biztosított a szerencsés rajongóknak. A színpad fölött 8 db óriási, henger alakú kivetítő gondoskodott a vizualizációról és arról, hogy a lelátó tetejéről is jól lehessen látni, hogy mi történik odalent. Ez a fajta elrendezés egy ekkora stadionban tényleg kihozza azt a maximumot, ami egyáltalán kihozható.

Lars négy külön dobcuccon játszott, úgy, hogy amikor lement egy szekció, a cucc lement a színpad alá, egy másik pedig egy negyed körrel arrébb feljött. Ha jól tudom, ez az ő saját ötlete volt, mivel így kb. olyan, mintha ő is körbe-körbe mászkálna a színpadon, ahogy a többiek teszik. Igen, a One végén megvolt a legendás dupla lábdob téma – és igen, pontosan az a pillanat volt, amire mindenki várt.

Első nap kicsit későn sikerült érkezni, így a Panteráról lemaradtam. Ezt máig bánom, de hát az autópálya és a parkolás nem mindig játszik az ember kezére. A második napon viszont már siettem, hogy a Gojirát is lássam. Na hát ez valami borzalmasan volt hangosítva, ugyanis az énekhangból és a gitártémákból alig lehetett kivenni valamit, mert a basszus és a dob mindent elnyomott. Jó oké, az előzenekarok sosem kapják meg a max hangosítást, de azért oda lehetett volna figyelni – egy Gojira kaliberű zenekar ennél jobbat érdemelt volna.

Egyébként – bárki, bármit is mond – az Arénának fos az akusztikája. Nem hiszem el, hogy a tervezésnél nem lehetett volna figyelembe venni, hogy itt bizony nemcsak sportesemények lesznek, hanem koncerthelyszín is lesz egyben. Egy ekkora beruházásnál ez nem holmi apró részlet, hanem alapvető szempont kellett volna, hogy legyen. De sebaj – a Metallica még egy rossz akusztikájú betondobozban is képes akkorát szólni, hogy az ember hazafelé is a fülében hallja a riffeket.

Két este, négy előzenekar, egyetlen ismétlés nélkül – ezért érdemes élőben Metallicát nézni.